Üdvözöljük a Bútorkárpitos .org oldalon!

Tartó és belső borítókészítmények

Tartószerelék

Textilheveder: A kárpitosmunka egyik legfontosabb anyaga. Lényegében szövetszalag. Rendeltetésük szerint különböző anyagból készítik a hevedereket: kenderből, jutából, lenből, sőt pamutból is. A kárpitosheveder általában kenderfonalból készül 3-10 cm szélességben, egyszínűen vagy középen piros ill. kék csíkozással. Nálunk leggyakrabban 5,5 és 6,5 cm széles hevedert használnak. A redőnyhevedert 2,3 cm széles kettős szövet, vászonkötésben. A hazai piacon forgalomba kerülő jobb minőségű sűrűbb szövésű hevedert "A" minőségi jelzéssel látják el a "B" jelzésű, ritkább anyagot csak olyan helyeken szabad használni, ahol kisebb feszítés éri (pl. támlahevederezésénél). A minőséget színes kenderfonalak beszövésével jelzik. Kereskedelmi forgalomba 50 m hosszú végekben kerül.

Fémszalag és huzal: Csak olcsóbb minőségű tömegmunkáknál használható anyag. Az acélszalagok 10-25 mm szélesek, rozsdaálló anyagból készülnek. A huzalokat a bútorrugókkal azonos anyagból készítik.

Hullámheveder: Rugalmas, edzett acélhuzalból készülő tartó amelyet "U"-szegekkel vagy kapcsokkal és szegekkel erősítenek a bútorállványhoz. Használatuk feleslegessé teszi rugók beépítését a párnába. A hullámrugókat sok esetben, különösen a műanyagpárnázásoknál 4-7 cm hosszú spirális húzórugókkal kapcsolják egymáshoz.

Gumihuzal és gumiszalag: A gumihuzal és gumiszalag-heveder új utat nyitott a hevederrendezésben. A 4-12 mm vastag gumihuzalokat műselyem- vagy más anyagú fonallal körültekercselik. A gumiszalagok 3-6 cm szélesek és 0,5 cm vastagok.

Rugalmas elemek és szerkezetek

Kárpitosrugók: A rugók acélhuzalból készülnek, rendszerint vörösrézzel galvanizálva. A magaskárpitozáshoz használt rugó legfelső és legalsó karikájának átmérője azonos, középen kisebb a rugó átmérője. Ezért ezeket a rugókat duplakúpos rugóknak is nevezik. A rugókat úgy készítik, hogy összenyomásnál a karikát, rugómenetek ne ütközzenek és nem súrlódjanak, tehát használat közben zörej ne keletkezzék. A bútorrugó gyári megjelölése két számjegyből áll. Az első jelzi, hogy milyen átmérőjű acélhuzalból készült, a második, hogy hány karikából (menetből) áll a rugó. A 38/8-as jelzés pl. 3,8 mm átmérőjű huzalból készült, 8 menetes rugót jelent. Magyarországon általában nyitott végű rugókat, külföldön csomózott végűeket gyártanak. A támlarugók vékony anyagból készülnek. Régebben (elvétve ma is) használtak kézimunkával előállított rugókat is. Ezeknél a huzalok vastagsága és sodrása nem olyan egyenletes, mint a nagyüzemi készítményeknél, megfelelő felhasználásukhoz a kárpitos különösen nagy szakértelme szükséges. Külföldön, főleg Angliában és Franciaországban használnak vékony huzalból készült 5-8 cm karika-átmérőjű kis hengeres rugókat, amelyeket gyárilag molinovászonzsákba varrva hoznak forgalomba. Ezeket sorozatonként egy fedővászonba varrva rakják fel a kárpitozandó területre.

Sodronyok: Sok fekvőalkalmatosság rugalmasságát még ma is idomacél- (szögvas-) keretbe foglalt, sodronyokra fektetett párnázat adja. Régebben a heverők kárpitozását is így készítették. Az acélkeret egyik hosszanti oldalára két csuklóspántot, a másikra becsúszó fémfogantyút szereltek. A sodronytestet a heverő hátsó faoldalához erősítették. A szemben lévő oldalon elhelyezett fogókat megmarkolva emelték fel a sodronyt, hogy hozzáférjenek a heverő ágyneműtartójához.

Összefont rugóstestek: A sodronybetét és spirálrugó összekapcsolásának továbbfejlesztése az elsőízben az 1920-as években használt Schlaraffia-rendszerű rugótest. Ennél a kisméretű, vékony huzalból készített rugókat már nem idegen anyagokkal, zsinegekkel, láncocskákkal kötözték össze, hanem az egyes rugók kampóit géppel meghajlítva akasztották a szomszédos rugókhoz, és csak beszegésül használtak vékony acélkeretet. A gyár megrendelt méretben készítette el a schlaraffiát. Innen már csak egy lépést kellett tenni a technikai továbbfejlesztés útján, hogy eljussanak az epedarendszerű rugóstestekhez, amelynél már nem gyes, külön-külön csomózott rugósorokat állítanak össze. A rugókat egyáltalában nem csomózzák. Ugyanabból az acélhuzaldarabból, megszakítás nélkül készül a spirális rész s így vonul egyik rugóról a másikra, végig az egész rugótesten. A rugóknak ez a "végtelen", megszakításnélküli összeépítése az egy helyen ránehezedő terhelést a rugótest távolabbi részére is átviszi, s ez adja a nagy rugalmasságot. Egyes, különlegesen nagy terhelésnek kitett részeket duplaszálú, megerősített rugókból építenek. A rugóstesteket különleges gépeken, 180-200 kg/mm2 szakítószilárdságú és 1,4-1,5 vagy 1,6 mm vastagságú acélhuzalból készítik. A kárpitos megrendelése alapján a kereskedelem a kívánt alakban, nagyságban, rugóerőben szállítja az összefont rugóstesteket. A jól készített rugóstest összenyomás közben nem ad súrlódó, suhogó hangot. A hangtalanság egyik fontos minőségi követelmény.

Rugóvászon feltevése

Miután a rugósalap elkészült, felülete egyenletes, azaz sem mélyedések, sem olyan dudorodások nincsenek rajta, amelyek az ülésnél zavarnak, s magassága is megfelel az előírtnak, feltehetjük a rugóvásznat. Rugóvászonkét 480. vagy 530. jelzésű juta-, ill. kendervásznat használunk. A rugóvásznat hosszában a rugóalapra fektetjük. Lazán lefogjuk a bútorkáva mindkét oldalán, és az így kapott hosszhoz még kb. 15%-ot hozzáadunk. Ugyanígy mérjük le a szükséges rugóvászon szélességét is. A vásznat 16/16-os szeggel, ill. -ha keményfával van dolgunk- 14/13-as szeggel erősítjük a kávához.

Ügyelnünk kell arra, hogy a vászon, leszegezése után se feszüljön meg. Túl erősen megfeszített vászon a rugófeszítés következtében gyorsan elkopik, a töltelékanyag a rugózat közé hull, a párnázat idő előtt tönkremegy. A lazára hagyott rugóvászon széleit kétszer behajtjuk, és 3-4 mm-re a fakeret szélétől leszegezzük. A szegfejek 3 cm távolságban sorakozzanak egymás mellé. Nagyüzemeknél ma már szegek helyett kapcsokkal dolgoznak. A kapcsokat rögzítőpisztollyal lövik a fakeretbe. Leszegezés után a rugóvásznat 2/1,75 -ös zsineggel, huroköltéssel az élhuzalhoz varrjuk.

Következik a rugók vászonhoz varrása. A vásznat 3-4 öltéssel varrjuk minden rugóra. Ennek célja, hogy a vászon mozgását és súrlódásból eredő kopást csökkentsük. Most még anyagtartó öltéseket kell készítenünk. Ezek az élhuzallal párhuzaomsan, attól 5-7 cm távolságban húzódnak. Az anyagtartó öltések hossza különböző. Finomabb szálú töltelékanyaghoz 2 0cd hosszú, afrikhoz 25 cm, durva töltelékanyagnál 30 cm hosszú öltéseket csinálunk. Az anyagtartó öltést huroköltéssel húzzuk át, úgyhogy az ne csak a vásznat, hanem a rugó tetejét és a rugókötöző zsineget is befogadja. Az öltéseket lazán ahgyjuk, hogy alkalmasak legyenek a töltelékanyag befogadására.

Alappárnázás

Töltelékanyag felrakása: Alappárnázásnál (soppolásnál) először a bútor szélein rakjuk fel az anyagot. Jó szétcsipkedve, széjjelhúzva toljuk a tölteléket az anyagtartó öltések alá. Után az ülés közepén rakjuk fel a szétcsipkedett anyagot olyan mennyiségben, hogy ráülésnél a rugó ne érződjék át. Ügyelnünk kell arra, hogy egyenletesen elosztott, egyforma vastagságú töltelék-réteget rakjunk fel és a széleken elegendőanyag legyen ahhoz, hogy az éleket megformázhassuk. A felrakott töltelék egyenletességét mutatóujjunkkal ellenőrzzük.

Alakvászon feltevése és átvarrása: A zsákvásznakat mindig szálegyenesen, az állvány szélével párhuzamosan szabjuk és varrjuk. Ez alapfeltétele a gondos és gyors munkának. A alakvásznat (soppvászon) előbb ideiglenesen ki kell tűznünk. Leszabunk tehát szálegyenesen megfelelő nagyságú 280-as vagy 38-as jelzésű alakvásznat, és óvatosan a felrakott anyagra borítjuk, majd aszerint, hogy beszegezett vagy bevarrott élt készítünk, megfelelőképpen rögzítjük. Egyik módszer szerint -a bevarrott élnél- a vászon szélét kitűzőtökkel az élhuzal alá tűzzük. Másik módja a rögzítésnek a leszegezés. A fakeretbe előzőleg egymástól kb 10 cm távolságban köröskörül kartácsszegeket ütünk. A szegeket csak félig verjük be. Ezekbe a szegekbe akasztjuk azután az idomvásznat. Említettük már, hogy szálirányba dolgozunk, tehát a szegre akasztott vagy kitűzött vászon szálai ferde, átlós irányban soha nem fekhetnek.

Először a kárpitozandó felület hosszabb oldalán, a négy sarkon akasztjuk a szegekre vagy tűzzük le a megfeszített vásznat. Ezt követően középtől haladunk jobbra és balra, hogy az idomvászon megfelelően feszítve, gyűrődésmentesen simuljon a töltelékanyag felületére. Hogy a felrakott anyag el ne csússzék, a teljes kárpitozást a szélektől egyenlő távolságba keresztülöltjük. Az első öltéssor helyét úgy határozzuk meg, hogy a kárpitozás élét négy ujjunk és a hüvelyujj közé vesszük. A kárpitozás tetején lévő középsőujjunktól kb. 5 cm távolságban tesszük a kezdő átszúrást, és a párnázás széleit követve, ugyanezt a távolságot tartjuk a továbbiakban. Az átvarráshoz kéthegyű tűt és 2/1,75-ös zsineget használunk. Huroköltésekkel dolgozunk. A kihúzott tűt kb. 1 cm távolságban szúrjuk vissza. Ügyeljünk kell arra, hogy átszúrásnál a felső rugókarikát vagy a rugókötözőzsineget is befogjuk, de más rugókarikát ne, különben a varrással lefogott rugó -nagyobb feszültsége következtében- a zsineget hamarosan átszakítja. Miután a széleket köröskörül átöltöttük, áttérünk a másodi sor, a középső rész áttűzésére. Közepén kezdjük az átvarrást és jobb, majd bal irányban folytatjuk. Az újabb öltések 8-10 cm távolságban az első öltésvonallal párhuzamosan húzódnak. Átvarrásnál a töltelékanyagot a vásznon keresztül lenyomkodjuk, a zsineget meghúzzuk, és laposítás (kiülés) után külön-külön minden sort csokorra (máslival) elkötünk. A csokorkötés célja, hogy később azt felbontva, a zsineget utánafeszíthessük.

Élek kidolgozása: Mielőtt az élek (kantni) kidolgozásához fogunk, meg kell győződnünk arról, hogy elegendő és megfelelően szétcsipkedett töltelékanyag van-e az élek helyén? A jól felrakott éleken nem kell sokat igazítani, mégis előfordul, hogy a beszegésnél vagy bevarrásnál kisebb hézagok, lyukak vagy púposodások vannak. Ilyen esetben az ideiglenesen kitűzött idomvásznat az él egész szélességében fel kell bontani, hogy a hiányzó töltelékanyagot pótolhassuk, vagy a felesleget kiszedhessük. Ha a széleken felhalmozott töltelékanyagot -az éleket megtapintva- egyenletesnek, tömörnek érezzük, hüvelykujjunkat az l alá téve, többi ujjunkkal felülről kis nyomást gyakorolunk az élre. Így formázzuk a éleket.

Élformázás után következik az alakvászon végleges rögzítése. Az élek kidolgozásának három módszere van. Bevarrott éleket ott készítünk, ahol élhuzal van. Az oldal közepéről indulunk el a szélek felé, és 2-3 cm hosszú öltésekkel, az élhzalat feszesen átfogva, a rugóvászonhoz varrjuk az alakvásznat. A bevarrott éleknek egyeneseknek, simáknak, az állvány vonalát követőnek kell lenniük. A magasság ellenőrzése után görbetűvel, 2 cm-es öltésekkel felvarrjuk a sarkokat is. A varráshoz görbetűt és 2/1,5 -ös zsineget használunk. Anyagigazítás közben ügyeljünk arra, hogy a töltelékanyag ne csússzék az élhuzal alá. Beszegezett élek készítésekor a félig bevert kitűző szegeket kihúzzuk. Így szabadon lóg az alakvászon. Alattal egyenletesen rendezzük és formázzuk a tölteléket (mint a bevarrt élek esetében.). A vászont befelé fordítva behajtjuk, majd a leszegezést az oldal közepén kezdjük. A szélek felé haladva előbb balra, azután jobbra 10 cm-es szegtávolsággal az állvány széléhez szegezzük a vásznat, majd 3 cm-enként utána szegezzük. A szegek fejének a vászon szélét kell lefognia. Az állvány szélétől kifelé sem a szegfej, sem a vászon nem állhat. A szegek beverésekor az alakvászon szálainak nem szabad elhúzódniuk. Angol bevarrott él a különleges formázású élek egyike. Sarkok leszegezése a következő művelet. A kiálló vászonszéleket és töltelékszálakat szélezőtűvel úgy nyomkodjuk vissza a belsőrész felé, hogy a bútor két oldalának érintkezésénél a vászon egyenes vonalat mutasson. Az így kiigazított sarkokat görbetűvel, 2 cm hosszú öltésekkel varrjuk fel.

Élek kivarrása: Háromféle elvarrást (garnirozást) különböztetünk meg: egyszerű élkivarrást, létraöltésű élkivarrást és rejtett öltésű (hól) kivarrást. Érlvarrással (garnirozással) a tömören összedolgozott, vászonba burkolt töltelékanyagot formaszilárdan és véglegesen rögzítjük, a kárpitozásnak határozott formát, élt adunk. Általában kétszeres, legfeljebb azonban háromszoros élvarrással dolgozunk. Régebben gyakori volt a háromnál többszöri élvarrás. Gyakorlat bizonyítja, hogy ez minőségi javulást nem eredményezett.

Mielőtt az első élvarrást megkezdenénk, szőrhúzótűvel a töltelékanyagot az élekbe húzzuk, s ugyanakkor a töltelékanyag még mindig érezhető kisebb egyenetlenségeit is eligazítjuk. Mindenekelőtt a sarkok bevarrásait csináljuk meg, mint ezt már előbb közöltük. Ezzel megakadályozzuk az anyag elcsúszását és megkönnyítjük a további munkát. Az elős élvarrást az él szélétől 4 cm távolságban befelé végezzük. Míg jobb kezünkkel varrunk, bal kézzel a kívánt méretre szorítjuk össze a töltelékanyagot. Balról jobbfelé haladunk, 4-6 cm hosszú, egyenes öltésekkel, de közben ügyeljünk arra, ogy az élhuzalt minden öltésnél befogjuk. Ha láncöltéssel végezzük az élvarrást, felfelé szúrjuk be a tűt az élhuzal alatt, azután -befogva az élhuzalt- kivezetjük a tűt felülről lefelé, majd meghurkoljuk. A zsineget nem szabad túlságosan meghúzni. Az élek megfelelő összeszorítását nem így, hanem azzal érjük el, hogy öltés közben bal kezünk ujjával az éleket a kívánt méretre összeszorítjuk. Élek kivarrásához görbetűt és 2/1,75 jelzésű vagy hasonló zsineget használunk. A töltelékanyagból készített élek vastagsága nem lehet több 35 mm-nél. A létraöltésű egyenes varrás készítése abban tér le az előbbitől, hogy az alappárnázás tetején végzett öltéseket kissé ferde irányban, létrfokszerűen vezetjük. Valamennyi öltés 4-5 cm hosszú és egymástól egyenletesen 3-4 cm távolságban legyen. Ha erősebben előreálló éleket kívánunk készítetni (pl. az angol éleknél), létraöltéssel dolgozunk. Ugyancsak létraöltéssel varrunk akkor, ha csak egy élvarrást csinálunk. A létraöltéshez nagyobb görbetűt használunk. Míg jobb kezünkben a tűt fogjuk, bal kezünkkel formázzuk az éleket, feszesen tartjuk és meghúzzuk a varrózsineget, hogy az vissza ne csússzék. Végezhető a létraöltés fordítva is úgy, hogy a rugósalap oldalán függőleges öltéssel varrunk, a felső felületénél viszont az öltések az éllel párhuzamosak. Rejtett (hól) öltésekkel az alakvászon alatt fogjuk meg a töltelékanyagot. A vászon felületén így nem látszanak a varrás okozta mélyedések.

Második élvarrás előtt szőrhúzótűvel még egyszer utánaigazítjuk a töltelékanyagot. Kisebb, 20-25 mm nagyságú öltésekkel, egyébként hasonlóan végezzük, mint az első élvarrást. A munkával balról-jobbra haladunk. Miközben a bal kezünkkel utánformázzuk az éleket, az öltéseket erősen megfeszítjük, és alul hurkoljuk. A második élvarrást az élhuzal felett végezzük. Kisebb méretű görbetűt és 2/2 vagy más, erősebb varrózsineget használunk.

Harmadik élvarrás csak ritkábban szükséges, amikor különösen jellegzetes élekre van szükség pl. hajlított, ívelt vonalat kell követni vagy bőrbevonatú kárpitozásnál , ahol a merev bevonóanyag lehúzná a puhább alap-kidolgozást.

Felsőpárnázás

Még egy munkamenet vár ránk, mielőtt a heverő bevonásához kezdenénk. Ez is plasztikai munka és célja részben az, hogy az eddig végzett munkán még mindig fellelhető egyenletlenségeket, indokolatlan hézagokat vagy dudorokat eltűntessük, ugyanakkor kialakítjuk a párnázat végső formáját. Ez a művelet a felsőpárázás vagy más néven pikírozás. Fedőréteg felrakása. A felsőpárnázás lényege, hogy további töltelékanyagot rakunk az eddigi rétegre, és ezzel biztosítjuk a párnázat vonalát, egyenletes simaságát, kényelmességét, puhaságát.

A felsőpárnázáshoz legelőszőr anyagtartó öltéseket húzunk az alakvászonra. A 10-15 cm hosszú öltéseket, az éltől a kárpitozás közepe felé, 4-5 cm távolságban, az élekkel párhuzamosan helyezzük el. A felrakandó anyagok rögzítésére hurkolt öltéseket készítünk 2/1,75 jelzésű zsineg felhasználásával. Az anyagtartó öltéseketbe csomómentes, finoman szétcsípkedett töltelékanyagot: szőr vagy afrikot rakunk. A tölteléket egyenletesen eligazítjuk a kárpitozott felületen, hogy sem az öltések okozta mélyedések, sem más szintbeli különbségek ne érződjenek. Előbb az élképzés és letűzés okozta mélyedéseket töltjük ki, azután rakjuk fel -1,5-3 cm vastag rétegekben- a tölteléket a párnázat belső területén. A fekvőheverő közepén valamivel vastagabban rakjuk fel az anyagot, mint a széleken. Végül a felrakott felületre egyenletes vattaréteget borítunk. Ez megakadályozza, hogy a töltelékanyag szálai ráülésnél vagy fekvésnél átszúrjanak. A vattaréteget a széleken visszahajtjuk a töltelékanyag alá. Borítóvászon (molinó) feltevése a következő feladat.

Felhasznált irodalom:
Bálint O., Lajos J. 1991. Kárpitos anyag- és gyártásismeret II. 10. kiadás. Muszaki Könyvkiadó, Budapest.
Halász Ferenc 1962. Kárpitosipar 2. átdolgozott és bovített kiadás. Muszaki könyvkiadó, Budapest.